Egy rosszul megjátszott AK

2009.09.30. 10:05 - Pokerpro

Címkék: verseny stratégia póker ak

Ha egyszerűen akarnám összefoglalni hogyan játsszál egy AK-t egy verseny előrehaladottabb szakaszában flop előtt, azt mondanám, mindig emelj.

Nemrégen történt velem, hogy egy rosszul játszott AK-val elbuktam a lehetőséget, hogy egy nagyobb verseny döntő asztalára kerülhessek. A versenyen 1500 indulóból már csak körülbelül 50-en maradtunk, én 5. helyen álltam kb. 200.000 zsetonnal, így én voltam a chipleader az asztalnál, a vakok 3K/6K és 600-as ante. Hátsó pozícióban egyszínű AK-t kaptam, UTG 18.000-ig emelt, 3. pozícióban egy call, többiek dobtak. Nem is tudom már, hogy miért, talán azért, hogy variáljam a játékomat, vagy csak a helyzetemet féltettem a versenyen, de én is csak call-oztam, és a nagy vak is csak megadott, a pot 80.400. A flop 8TK szivárványszínű. A nagy vak 60.000-el támadott, másik két játékos dob. Itt már sejtettem, hogy bajban vagyok, T8-as két pár volt a legvalószínűbb lap amit tarthatott, mert ennél erősebbel valószínűleg csapdát állítana, gyengébbel pedig passzolna vagy kisebbet emelne, de mégis allin mentem. A játékos T8-at mutatott, ami ki is tartott a végéig. Körülbelül 50.000-em maradt, és mondanom sem kell hamarosan ki is estem a versenyből. A flop utáni játékom is hibás volt, de a legnagyobb hibát akkor követtem el, amikor nem emeltem az AK-val flop előtt, és így tökéletes banki esélyt adtam a T8-asának, amit még ki is fizettem.

A következtetés az, hogy mindig emelj vissza preflop AK-val és ne hagyjad, hogy az ellenfelek spekulatív lapokkal bejöjjenek ellened. Az AK egyetlen igazi ellenfele az AA, még a KK ellen is 34% esélye van, minden más lap ellen pedig legalább 50% körüli az esélye vagy több, így nem nehéz belátni miért kell preflop emelni vagy visszaemelni. Tehát ha csak nem vagy teljesen biztos az AA-ban vagy KK-ban érdemes visszaemelni vagy all-in menni. Ha ehhez hozzávesszük a fold equity-t, mindenképpen pozitív várhatóértékű játék allin menni AK-val. Ha legközelebb te is hasonló helyzetbe kerülsz egy versenyen, ne feledd, mindig emelj vissza!

 

Tovább: Ingyen póker

A bejegyzés trackback címe:

https://pokermester.blog.hu/api/trackback/id/tr151417555

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása